Amerikában is más a választási és a kormányprogram
Akárcsak George W. Bush, Barack Obama is igyekszik megakadályozni, hogy az amerikai szenátus határozatban ítélje el az első világháború idején a törökországi örmények ellen elkövetett népirtást. Ankara máig tagadja a genocídiumot, Washingtonban ismét a reálpolitikai szempontok döntöttek.
Még a törvényhozás elé sem került az a határozattervezet, amely elítélné, és szisztematikus népirtásnak, vagyis genocídiumnak nevezné a , máris áll a bál Washington és Ankara között. Az amerikai kongresszus egyik bizottsága csütörtökön engedte még át a határozattervezetet, amely így könnyen a törvényhozás alsóháza elé kerülhet.
Befagytak a kapcsolatok
Már ez is kiváltotta Törökország haragját, így a héten haza is hívták a Washingtonba akkreditált török nagykövetet, a török diplomácia pedig tiltakozott a döntés miatt. A hivatalos török politika ugyanis máig nem ismeri el, hogy 1915-16-ban szándékosan gyilkoltak le több százezer örményt. A török álláspont szerint, bár "történtek atrocitások", ezek a háború részei voltak, és nem tekinthetők szisztematikus népirtásnak. Ankara tavaly még azt is nehezményezte, hogy .
A döntés után Recep Tayyip Erdogan török kormányfő azt mondta, a határozat olyan bűnnel vádolja országát, amelyet nem követett el, és ez ronthatja a két ország kapcsolatait. Abdullah Gül államfő pedig úgy nyilatkozott, nem „ők lesznek a felelősek azokért a negatív következményekért, amelyeket a határozat okozhat”.
Barack Obama a választási kampányban még azt ígérte, hogy határozatban mondatja ki a törvényhozással: népirtás történt, mostanra azonban a jelek szerint győzött a reálpolitika. Miután a bizottság – a lehető legszűkebb többséggel, 23-22 arányban – a kongresszus elé utalta a tervezetet, Hillary Clinton külügyminiszter jelezte: „mindent meg fognak tenni azért, hogy ne szülessen meg a határozat”.
„Ellene vagyunk a döntésnek. Hiszem, hogy a Kongresszus végül nem hoz semmilyen határozatot az ügyben” – mondta Clinton a BBC szerint. Clinton elismerte, hogy a kampányban még mást ígértek, de – mint mondta – „a körülmények azóta jelentősen megváltoztak”.
Realpolitik
Törökország az egyik legnagyobb hadsereggel rendelkező NATO tagállamként rendkívül fontos szövetséges az Egyesült Államok számára. Kulcsszerepe van az iraki és , és fontos a nyugat-európai gázellátás diverzifikálását játszott szerepe. Nem véletlen, hogy annak idején George W. Bush sem engedte át a hasonló tartalmú határozatot.
A világon eddig több mint húsz ország törvényhozása mondta ki, hogy Törökországban 1915-16-ban népirtás történt.
(Forrás: BBC)
Befagytak a kapcsolatok
Már ez is kiváltotta Törökország haragját, így a héten haza is hívták a Washingtonba akkreditált török nagykövetet, a török diplomácia pedig tiltakozott a döntés miatt. A hivatalos török politika ugyanis máig nem ismeri el, hogy 1915-16-ban szándékosan gyilkoltak le több százezer örményt. A török álláspont szerint, bár "történtek atrocitások", ezek a háború részei voltak, és nem tekinthetők szisztematikus népirtásnak. Ankara tavaly még azt is nehezményezte, hogy .
Obama ma már másképp gondolja (Fotó: MTI)
|
Barack Obama a választási kampányban még azt ígérte, hogy határozatban mondatja ki a törvényhozással: népirtás történt, mostanra azonban a jelek szerint győzött a reálpolitika. Miután a bizottság – a lehető legszűkebb többséggel, 23-22 arányban – a kongresszus elé utalta a tervezetet, Hillary Clinton külügyminiszter jelezte: „mindent meg fognak tenni azért, hogy ne szülessen meg a határozat”.
„Ellene vagyunk a döntésnek. Hiszem, hogy a Kongresszus végül nem hoz semmilyen határozatot az ügyben” – mondta Clinton a BBC szerint. Clinton elismerte, hogy a kampányban még mást ígértek, de – mint mondta – „a körülmények azóta jelentősen megváltoztak”.
Realpolitik
Törökország az egyik legnagyobb hadsereggel rendelkező NATO tagállamként rendkívül fontos szövetséges az Egyesült Államok számára. Kulcsszerepe van az iraki és , és fontos a nyugat-európai gázellátás diverzifikálását játszott szerepe. Nem véletlen, hogy annak idején George W. Bush sem engedte át a hasonló tartalmú határozatot.
A világon eddig több mint húsz ország törvényhozása mondta ki, hogy Törökországban 1915-16-ban népirtás történt.
(Forrás: BBC)
Legfrissebb hirek Törökországból
- » "Európa öngyilkossága" - kevés vagy sok a bevándorló?
- » Iszlámellenes áttörés Hollandiában
- » Amerikában is más a választási és a kormányprogram
- » "Miért ez a gyűlölet?" - Német látogatás, török indulat
- » Befolyás helyett presztízs: ugrott az egységes EU-külpolitika?
- » Tabutörés és népirtás - másfél millió örményre emlékeztek
- » Miért nincs egyetlen arab országban sem demokrácia?
- » Az egész csak taktika? - Irán kihátrálhat a nukleáris paktumból
- » Támadás: Pattanásig feszült a helyzet Izrael és Törökország között
- » Izrael szerint nincs ok a bocsánatkérésre
